Szeretem az éles kontrasztokat, mikor valamire rivaldafénnyel világít rá egy esős szombaton elkövetett online beszélgetés. Nem, a történet gyökere egy picivel régebbi, és egy egyszerű lélektani ébresztő arculcsapással kezdődött, ez már csak a hab a tortán. Úgyhogy térjünk vissza a történet elejére.

Néhány nappal ezelőtt egy kifejezetten szemrevaló fiatalember keresett meg egy adott online felületen. Fenntartásokkal kezelek minden 20-on évest, hiszen nem vagyok egy Puma alkat, de még MILF se, hiszen a csodálatos fogadott gyermekeim nem tesznek igazi anyává, csak az érzést biztosítják időről időre. Szóval megcsodáltam a fiatalember képét, és úgy döntöttem, hogy most az egyszer kivételt teszek. Felsorakoztattam a kínos kérdéseim – hiszen a kíváncsiságom kiapadhatatlan -, s könnyed, őszinte válaszok érkeztek rájuk, semmi nyomás, erőszak, akaratosság, csak nyers tények, melyek átgondoltak voltak, a megfogalmazásuk pedig kifogástalan. Bevallom őszintén, meglepett. Előítéletes vagyok – vagy inkább gyanakvó -, így mikor a sztereotípia, amit oly bőszen táplálok elhomályosul, akkor talán egy cseppnyi szégyenérzet veszi át a helyét. Nem vehetek mindenkit egy kalap alá mégsem, hiszen, ha megteszem, akkor ezzel szembesülök. Elővettem tehát a jobbik modorom, és valódi beszélgetésre váltottam. A nyitottságra nyitottan reagáltam, hiszen így tűnt helyesnek. A srác kicsit olyan, mint egy fiatal férfi, egy régi lélekkel egy elegánsabb korból. Bizonyára vannak gyermeteg dolgai, de ez most épp nem számít, mert egy másik világlátás távcsövébe kukkanthatok bele általa. Ez mindig egy kellemes kis utazás idegen földön, még akkor is, ha már rég nincs útlevelem. Kér, köszön, kérdez, érvel és a beszélgetés egy pontján ráébreszt valami egészen nagyszerűre. A fejemre nőtt szemellenző lefoszlott és egy igazsággal lettem gazdagabb. A pikáns részeket veséztük ki, leginkább külcsínre, mikor egy esetlen szófordulattal megállapítottam, hogy az adott dologban nincs hiba. Egyikben sincs. Állapította meg, s én abban a pillanatban két lábbal érkeztem a földre, stabilan álltam és már-már elszégyelltem magam. Itt ez az épp, hogy felnőtt srác, aki kristálytisztán látja a lényeget. Mellbevágó élmény volt, nem mellesleg tökéletes megfogalmazás. Majd tovább eveztünk a beszélgetésben egészen más vizekre, mintha mi sem történt volna. Kellemes, informatív és a többi és a többi.

Ezzel szemben ma rám talált egy jó ideje felnőtt pasi – nem, nem férfi, pasi -, akiben már nincs meg a tisztelet a másik nem iránt, nem azért mert nem akarja, csak nem veszi észre, hogy minden, amit a száján kiejt kellemetlen. A rossz végén megfogott beszélgetésekben nem igazán szeretek sokat fürdőzni, hiszen tudom, hogy mi lesz a vége. Megsértem, ő felhúzza magát, és soha többé nem ejt ki egy szót sem. Ez legyünk őszinték persze cél is, hiszen semmi kedvem értelmetlen diskurzusokban ragadni a semmit latolgatva, de még mindig nem tudom értelmezni, hogy vajon mit remélnek attól, ha a pinám méltatják, pláne, hogy még semmi tapasztalatuk sincs. Mert egy óda bármikor jöhet attól, aki már megtapasztalta a bájaim, de egy vadidegen ezt tekinti bevezetőnek, vagy nyílt útnak a célig az azért kellemetlen. Nem nekem, neki. Miután megjegyeztem, hogy nem, ez nem a megfelelő irány a kívánt cél eléréséhez, akkor felkínálta legnagyobb erényét, ami 19/5 és persze csiszolgatná rajtam a nyelvtehetségét is, akár az örökkévalóságig. Lassan közvéleménykutatásra bocsátanám, hogy mennyi azoknak a nőknek a száma, akit ezzel a szöveggel késztettek arra, hogy széttárt combokkal vadul verdeső szívvel várják a fent említett példányt? Szerintem a számuk oly elenyésző, mint egy homokszem jelentősége a Szaharában.

Vajon, az évek mozdították ki őket az “udvarlás” rutinjából, vagy sok évvel ezelőtt egyszerűen felcsípte őket egy nő, aki vágyott az egzisztenciális biztonságra, ezért tudta, hogy hogyan csavargassa a kiválasztott példány fejét, vagy az évek ölték ki belőlük az ösztönökön uralkodni tudó férfit. Lehet egy töréspont, ami után már minden mindegy, és a nagy számok törvénye alapján úgyis az útjukba akad egy önbecsülést nélkülöző nő, akinek nem okoz gondot, ha tárgyiasítják, sőt ebben keresve önigazolást még akár meg is menthei önmagától.

Ha mélyen magunkba pillantunk, akkor persze be kell látnunk, hogy az egész nem több, mint egy nagy adok-kapok, ahol sérült, sértett emberek csépelik egymást, miközben keresnek valakit, akiben örömüket lelhetik, nem azért mert szép a mosolya, hanem mert nagy a farka, vagy szűk a pinája. Az örökös ösztönös késztetés, amit egy szint alatt már nem ural józan ész, csak a kényszeres vágy, hogy érezzenek valamit, még ha csak másodpercekre is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.