Mellém hever és tudom, hogy pillanatok választanak csak el a gyönyörtől. A soha véget nem érő áradattól, amitől ő még odaadóbbá válik. Egy pillanatra nem veszi le rólam a pillantását, bámul, csodál, figyel, elemez, megkínoz, megfeszít, szinte kerékbe tör minden apró finom mozdulata, amivel a gyönyör felé űz kérlelhetetlenül.

Megmártózik a bájaimban, kitölti a teret, hagyja, hogy megszorongassam, ellenáll a kilökődésnek, erősen tart, lenyűgöz, majd mozogni kezd, és megszűnik a világ.

Újra, újra, és újra.

Fáradhatatlanul ügyködik, hogy még több, durvább, intenzívebb legyen, amit okoz. Belehalok percről percre, miközben azt latolgatom, hogy hol ér előbb célt, majd megszűnik újfent a külvilág és értelmét veszti az egész dilemma. Megtörténik.

Elragad, magával vonszol, piedesztára állít, majd a mélybe taszít.

Fellélegzem, zihálok, felüvöltök, majd elfelejtek levegőt venni percekig, mert minden porcikám átjárja az érzés.

Gyönyörű gyönyör.

Végez, megpihenek, mozdulatlan testtel heverek az ágyon, cigarettára gyújt, tölt egy italt és vár, hogy magamhoz térjek.

Elégedett mosoly a bajsza alatt. Csak a vállveregetés hiányzik.

Visszadől mellém és újrakezdi.

Belehalok.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.