Nehezített pályán mozgott, miután egy szál törölközőben nyittottam ajtót. Leültem a nagy puffra, meggyújtottam a cigarettám, majd törökülésbe húztam a lábaim. Koncentrált, hogy ne barangoljon el a pillantása. Küszködött. Tetszett, ahogyan erőt vesz magán.

Nem lett volna értelme a szemérmes takargatásnak, nincs olyan porcikám, amit nem ismerne.

Hanyatt dobtam magam az ágyon, félszegen ült még mindig a széken, szűzlány a bordélyban. Szeretem, hogy szétesik, ha mellettem van. Hatással vagyok rá.

Mellém mászott, megkegyelmeztem, vagy talán épp ellenkezőleg. A fejem a vállára hajtottam, átdobtam a karom a hatalmas mellkason, a puha tenyere a hátam simogatta megállás nélkül. Valami megváltozott, valami jobb lett, jó volt ott lenni. Más volt, mint évekkel ezelőtt. Nyugodtabb, egyszerűbb, biztonságosabb.

Az oldalára fordult, hátat fordítottam, a csípőm a csípőjéhez érintettem. Ezerszer húzta végig az ujjait a gerincvonalamon. Belecsókolt a nyakamba. Nem kapkodott, úgy bánt velem, mint egy értékes hangszerrel, amit csodálni kell.

Megérintettem a hasa alját. Összerezzent. Apró áramütés.

Belém nyúlt, eligazítottam, majd elvesztettem a fejem. Zihálva, megfeszülve téptem ki magamból, a párnákba mélyesztettem a körmeim, a karja alattam, szorosan tartott, mintha nem akarná, hogy a mélybe zuhanjak. Könnyek szöktek a szemzugamba.

Kirobbant a feszültség a testemből.

Az ölében találtam magam, kényelmes volt, mindig az. Megreccsent az ágy.

Váltottunk. A régi kemény érintések egészen puhává változtak. Vigyázva ért hozzám, miközben a hetedik mennyországig reptetett újra és újra.

Maradt még. Bújt, simogatott, szeretett.

Tökéletes volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.