A szöszmötölés hangja lassan húzott fel a mély álomból, ami letaglózta a fáradt, hangos, lázongó elmémet. Feszült hetek, hónapok púposodnak a csigolyáim között, megfeszítve időről-időre minden porcikám. Türelmetlen kétségek, a biztonság érzésének elvesztése. Taposom a vizet, mert taposni kell. A bőre hűvös, tiszta, illatos. Hozzám ér. Ébredés. A szemeim lehunyva, bántó a hajnali fény. Önkéntelenül azonnal felé fordulok, a combom a csípőjére húzom, és erősen magamhoz szorítom. Szinte beleremeg, átkulcsol a karjaival. Magamba szívom az illatát és kibuggyannak a könnyeim. Túl rég volt, mikor mellettem hevert, túl sok volt az idő, a nap, a gond, a munka, a lélegzet nélküle. Kínzóan sok. Körülölel, mint a várfal a lázongó várost. A könnyeim már a vállán folynak végig, a hajam simogatja, becéz, vigasztal, félt és tudja, hogy most nem engedhet el, még nem. Hosszú köröket ró le a falióra mutatója, miközben mozdulatlanul fekszünk. A légzésem lelassul, végre képes vagyok szavakat formálni. Azt akarom, hogy ez a pillanat örökké tartson, de nem lehet. Az élet a lábunk alatt robog. Egymásba gabalyodunk, megmártózunk a gyönyörben. A mellkasomon a teste súlya, édes teher. Keserédes mosoly, mégis könnyebb a létezés. Elbúcsúzunk. Visszabújok a meleg takaró alá, magamhoz ölelem az illatát és elalszom újra. Rohanni később is ráérek.

One Reply to “Ölelés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.